Interim menedzser képzés 2012
Az Interim Menedzser Akadémia a holland Nyenrode Business Universiteit-tel együttműködve, 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését. Az oktatási program magyarországi szakmai támogatója a Hammel & Hochreiter Interim Team.

Az Akadémia alapítói és támogatói az interim menedzsment kultúra terjesztését és fejlesztését tűzték ki célul. Ennek a vállalásnak fontos része a prémium kategóriájú, tartalmában és logikájában több éves hazai valamint nemzetközi interim szolgáltatói tapasztalatra épülő, rendkívül gyakorlatias képzés. A válogatott hallgatók fél éven át, 13+1 napban, hét modul során sajátíthatják el az interim szakma és életmód kompetenciáit, szerezhetnek átfogó ismereteket a régiónkban is rohamtempóban terjedő menedzsment eszközzel, valamint annak alkalmazási lehetőségeivel kapcsolatban.  

Kinek ajánljuk a képzést?
  • Azoknak a felsővezetőknek, akik alkalmazotti karrierjük után interim menedzserként szeretnének dolgozni.
  • Azoknak, akiknek volt már interim projektjük, és mélyíteni szeretnék tudásukat, piacképes ismeretekre szeretnének szert tenni.
  • Azoknak az „útkereső” korábbi alkalmazott vezetőknek, akik még nem tudják pontosan, hogyan, melyik pályán szeretnék folytatni szakmai munkájukat.

A képzés nyelve:
A holland oktatók három oktatási napon angolul adnak elő. 
A többi napon magyar nyelven folyik az oktatás.

Időtartam:
2012. február 17 – június 29.
120 óra 

Az képzés helyszíne:
Budapest
A két utolsó oktatási nap helyszíne: Nyenrode Business Universiteit, Hollandia.

A képzéshez kapcsolódó szolgáltatások:
Esti szakmai talk-show gyakorló interim menedzserekkel és meglepetés-vendégekkel
Alumni Klub

A programban való részvétel feltételei:
  • Felsőfokú végzettség
  • 10 év vezetői, ezen belül 5 év felsővezetői tapasztalat
  • Minimum két vállalati kultúra ismerete
  • Tárgyalási szintű angol nyelvtudás
  • Felvételi beszélgetés

Részvételi díj:
7.000 EUR + ÁFA /fő
A részvételi díjat euróban és forintban is lehet fizetni.

A képzés díja magában foglalja:
  • az elhangzott előadások nyomtatott anyagait
  • a képzési napokon az ellátást (étkezés, frissítők)
  • a holland út költségeit (oktatás, repülőjegy, szállás, étkezés). 

A képzés végén a hallgatók a Nyenrode Business Universiteit és az Interim Menedzser Akadémia közös oklevelét kapják meg. Ennek feltétele a képzési napok 80%-án való részvétel (a holland oktatók által tartott 3 nap kötelező), továbbá a követelményeknek megfelelően, határidőre megírt és benyújtott mestermunka, valamint a záró beszélgetésen való részvétel.

Jelentkezés:
Szakmai önéletrajzát és kézzel írott motivációs levelét várjuk e-mailben: 
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.  
vagy postai úton az Interim Menedzser Akadémia Kft. címére (1122 Budapest Székács u. 9./a).

Kérdés esetén forduljon Török Csillához a 213-1539-es telefonszámon. 


A képzés tartalma:
  • Interim menedzsment alapismeretek
  • Az interim menedzser szerepei
  • Az interim menedzser kompetenciái
  • Az interim piac szereplői (ügyfél, szolgáltató, interim menedzser): elvárások, érdekek, a szerződés.
  • Az interim életmód sajátosságai és feltételei: saját marketing, személyes márkaépítés, jogi vonatkozások, pénzügyi megoldások.
  • Interim menedzser: „A termék én vagyok.”
  • Tárgyalási szituációk. A hiteles szakértő. 
  • Bizalom
  • Kiemelkedő fontosságú témák az interim karrierben és az interim menedzser munkája során:
  • Interkulturális kommunikáció
  • Üzleti etika
  • Érzelmi intelligencia
  • Asszertív kommunikáció
  • Az interim projekt szakaszai, azok kihívásai és sajátosságai 

Az interim projekt szakmai fókuszpontjai:
  • Szervezeti analízis
  • Döntés
  • Változásmenedzsment
  • A narratívák és történetmondás szerepe és értéke a vezetésben. 
  • Nemzetközi és hazai esettanulmányok feldolgozása
  • Mestermunka megírása
  • „Beavatási szertartás” (= záró beszélgetés)

Néhány név a neves oktatói gárdából:
  • Dr. Jacques Reijniers professzor, Nyenrode Business Universiteit, Hollandia
  • Dr. Leo Witvliet professzor, Nyenrode Business Universiteit, Hollandia
  • Bárdos András, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese
  • Kolossváry Judit, tréner, master coach, üzleti etika szakértő
  • Dr. Mérő László, egyetemi tanár 
  • Dr. Serényi János, a McCann Erickson ex-ügyvezetője, personal branding szakértő
  • Dr. Szvetelszky Zsuzsa, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő 
 
Mi írtuk
Interim: mi győzi meg a cégtulajdonost?
HR Portal 2011.május 16.

Egy vezető értékítéletét gyakran elhomályosítja az érzelmi kötődés, ezzel szemben amikor egy interim menedzser megkapja a megbízást, ő tudja, hogy nem lesz könnyű feladata: megy, felmér, megold és búcsúzik - osztották meg tapasztalataikat a Napi Gazdasággal a Hammel & Hochreiter Interim Team tagjai.
Az interim menedzsment mint eszköz igénybevételével gyakran olyan helyzetekből tudnak kiutat találni a cégek vagy olyan projekteket valósíthatnak meg, amelyre enélkül nem lennének képesek. A cégvezetést általában két dolog győzi meg az interim menedzsment szükségességéről: a megalapozott és azonnal használható szaktudás, valamint a költséghatékonyság.

BŐVEBBEN
 
Veled vagy nélküled?
HR Portal 2011. április 4.

Mire jó egy interim menedzsment-szolgáltató? Kell-e egyáltalán? Mit várhat a szolgáltatótól egy interim menedzser, és mit az ügyfél? Milyen szolgáltatásokat nyújt egy interim menedzsment-szolgáltató? Ezekre a kérdésekre adott válaszokkal érdemes tisztában lenniük az ügyfeleknek és az interim menedzsereknek is.

Egy interim menedzsment-szolgáltatási szerződés létrejöhet közvetlenül az ügyfél és az interim menedzser között is, és megvalósulhat egy harmadik fél közvetítésével is. Ez a harmadik fél lehet kifejezetten erre szakosodott interim menedzsment-szolgáltató cég, de lehet fejvadász vagy tanácsadó cég egyik üzletága is. Nyugat-Európában vannak olyan piacok (pl. Egyesült Királyság), ahol a fejvadászok honosították meg az interim menedzsmentet, és vannak olyanok is (pl. Hollandia), ahol a tanácsadó cégek kezdték el ügyfeleik számára ezt szolgáltatást nyújtani. Magyarországon más a fejlődéstörténet: nálunk interim menedzsment-szolgáltatásra szakosodott cég kezdte el az interim menedzsment kultúra terjesztését, majd az elmúlt néhány évben jelent meg néhány fejvadász és egyéb tanácsadó cégek portfóliójában ez a számukra új szolgáltatás.

BŐVEBBEN
 
Drágán add ... az interimet !
HR Portál, 2011. február 21.

Mennyibe kerül egy interim menedzser? Drágább-e az interim, mint az alkalmazott menedzser? Megéri-e interim menedzsert igénybe venni? Miért ilyen drága egy interim? - az ilyen, és ehhez hasonló kérdések gyakran merülnek fel újságírókkal és ügyfelekkel folytatott beszélgetések során. Érdemes ezért körbejárni és megválaszolni őket.

BŐVEBBEN


 
Interim menedzsment kultúra terjedése

2009 nyarán jött létre az Interim Menedzser Akadémia Kft. azzal a céllal, hogy segítse az interim menedzsment kultúra terjedését és fejlődését Magyarországon. Mindezt tudásmegosztással, szakmai programokkal és képzésekkel kívánják elérni. Hogy mi is történt az elmúlt egy-másfél év alatt, arról beszámolójuk alapján adunk képet.

BŐVEBBEN





 
Történelmi tanévnyitó topmenedzsereknek
Mottó:
"Dolgozz keményen a munkahelyeden és meg fogsz élni belőle. Dolgozz keményen önmagadon
és egy vagyonra fogsz szert tenni belőle." - Jim Rohn


Kedves Olvasó,

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Hammel & Hochreiter Interim Team szakmai támogatásával január 28-án, pénteken a Sofitel Hotel különtermében, ünnepélyes keretek között útjára indult a régió első prémium kategóriájú interim menedzser képzése.
Az Interim Menedzser Akadémia és a holland Nyenrode Business Universiteit együttműködésével életre hívott képzési program elindításán az ünnepélyes megnyitót Paul Stolk, a Holland - Magyar Kereskedelemi Kamara elnöke és Virágh Rajmund, az Akadémia ügyvezetője tartották.
 
Paul Stolk & Dr. Jacques Reijniers
A nyitóbeszédben elhangzott, hogy az Interim Menedzser Akadémia nagyon sok idő, türelem, és energia ráfordítással elérte, hogy a képzés keretében olyan oktatói gárdát vonultat fel, amelyet még a legkényesebb, legigényesebb kritikusok is elismeréssel illetnek.
 
BŐVEBBEN
 
Interjú Dr. Ing. Jacques Reijniers (MBA) professzorral
2009. november

Jacques Reijniers professzor az interim menedzsment egyik úttörője EurópábanJacques Reijniers professzor az interim menedzsment egyik úttörője Európában. Sok éven keresztül a Pricewaterhouse Coopers-nél dolgozott tanácsadóként, partnerként, igazgatósági szerepet betöltve. Fő üzleti területei a logisztika, beszerzés, projekt menedzsment és interim menedzsment voltak. Több üzleti egyetemen kezdeményezte, vezetette be és tanítja a mai napig is az interim menedzsmentet. Többek között a holland Nyenrode Business Universiteit és az antwerpeni Management School tanára.

Jacques Reijniers az Interim Menedzser Akadémia Kft meghívására nemrég Budapestre látogatott és előadást tartott az interim menedzsmentről. Ebből az alkalomból adott interjút.
 
Ezerarcú coaching 2. (2008-2009)
Baracskai Zoltán - Mérő László - Síklaki István - Velencei Jolán

   
Terjedelem: 277 oldal
Méret: 15x22,5 cm
kartonborítós, ragasztott

Miben mások az előző évfolyam tanulói, mint mi? Rengeteg ehhez hasonló kérdést kaptunk az első és a második évfolyamtól is. Lehet,hogy feltehetjük magunknak is a kérdést: miben különbözik az "Ezerarcú coaching 2007/2008" ettől az esszégyűjteménytől. Megtanultuk, hogy a jelen mindig újraírja a múltat.
 
Képekben az Interim Menedzser Akadémia Kft. első ízelítő programja
Egy rendezvény hangulatát nehéz visszaadni. Az ismertetők és a cikkek között éppen ezért gondoltuk, hogy néhány kép is helyet kap. Kérjük tekintse meg rövid képes beszámolónkat az Interim Menedzser Akadémia első ízelítő programjáról, amelyet a Barabás villában tartottunk.
 
Megtartotta ízelítő programját az Interim Menedzser Akadémia Kft.
A kétnapos program helyszínéül a Barabás Villa szolgált. A program első napja az interim menedzsmenttel való általános ismerkedésre adott módot, míg a második napon specifikus témák szerepeltek.

A program bevezetőjében elhangzott, amivel az Akadémia holland vendége, Dr. Jacques Reijniers professzor (Nyenrode BusinessUniversiteit) is mélyen egyetértett: az interim menedzsment a 21. századi menedzsment kultúra része. Minden cégtulajdonosnak, menedzsernek, vezetőnek érdemes ismernie ezt a menedzsment eszközt. Soha nem tudhatja, mikor lesz rá szüksége. Kritikus helyzetben az interim menedzsment lehet a jó megoldás.


 
Interim menedzsment Blog
Novemberben elindítottuk az interim menedzsmentről szóló blogot, mely várja az olvasókat és a hozzászólásokat:

http://interim.blog.hu
 
Interim Forum in Hungary
Létrejött az Interim Forum in Hungary (IFH), mely kapcsolattartási lehetőséget kínál interim menedzsereknek és alkalmazott menedzsereknek egyaránt, akik érdeklődnek az interim szakma iránt

 
Interim Menedzser szakértői rovat a HR portálon
Örömmel jelentjük, hogy a HR portalon kialakítottuk a mostantól önálló kategóriaként megjelenő interim menedzsment szekciót. E szekció keretében "szakértők válaszolnak" rovattal állunk az érdeklődők rendelkezésére. Ennek keretében az interim menedzsment piaccal valamint az interim menedzserek képzésével kapcsolatban lehet kérdéseket feltenni.
 
Hírleveleink
Ön, mint interim menedzser?
Hogyan képzeli a további karrierjét?
Hallott már az interim menedzsmentről?
 
HR menedzsmentben a just-in-time modell
Belegondolt már, mit tesz, ha holnap elveszíti egy átmenetileg is nélkülözhetetlen menedzserét?
Ha reggelre tapasztalt gazdasági igazgatóra van szüksége?
 
Ön már interim menedzser?
Megtette az első lépést, és dolgozott már interim menedzserként?
 
A Playboytól a politikáig
Gondolta-e, hogy az interim menedzserek telitalálatnak bizonyulnak valamennyi szektorban?
 
HR menedzsmentben a just-in-time modell
Belegondolt már, mit tesz, ha holnap elveszíti egy átmenetileg is nélkülözhetetlen menedzserét?
Ha reggelre tapasztalt gazdasági igazgatóra van szüksége?
 
Megalakult az Interim Menedzser Akadémia
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2009 nyarán megalakult az Interim Menedzser Akadémia Kft., melyet azzal a céllal hoztunk létre, hogy segítsük hazánkban az interim menedzsment kultúra terjedését.
 
 
   

Valid XHTML 1.0 Transitional